Ön a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Műszaki Intézet jogelődjének, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának az archív honlapját böngészi. Az oldalon fellelhető információk már nem frissülnek, időközben aktualitásukat veszthették.
Az aktuális információkhoz kérjük, látogasson el a Műszaki Intézet új oldalára: muszaki.uni-mate.hu
AUDI Adventure szakmai nap
Ahogy a korábbi években, úgy idén is megrendezésre kerülnek az Audi szakmai napjai, melynek célja egyrészt, hogy a hallgatók egy egész nap során közelebbről megismerhessék egyes szakterületeiket, másrészt hogy a gyakorlati helyet kereső hallgatók nagyobb eséllyel pályázhassanak hozzájuk. Idén a március 23-án két témájuk a Gyártástechnológia-tervezés és a Logisztika lesz, míg április 12-én a Motorgyártás és a Kísérleti Motorgyártó Központ mutatkozik be. Ezek alapján a fő célcsoportjuk egyrészt a mérnök, másrészt a gazdász hallgatók lennének.
A nap egy kollégájuk által vezetett gyárlátogatással kezdődik, aki szakmai szemmel mutatja majd be a meghirdetett szakterületet. Ezután egy projektfeladatban próbálhatják ki magukat a hallgatók, mely feladat a hétköznapokban előfordulható problémákat dolgozza majd fel, így bepillantást nyerhetnek a vállalat mindennapjaiba.
A nap zárása előtt interaktív karriertanácsadással folytatják, s a nap végén megérdemelt jutalomként minden hallgatót elvisznek egy felejthetetlen gokartozásra.
A hallgatóknak az utazást Budapestről buszokkal segítik.
A rendezvényen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, a korlátozott létszám miatt a pályázatokat előszűrik.
Jelentkezz még ma: http://www.audi.hu/szakmainap/